Esőmanók kisiskolás csoport Decemberi találkozója

2025-12-11

Esőmanók kisiskolás csoport Decemberi találkozója

2025.12.11.

 
 

Fogadjátok sok szeretettel Tóth Ági csoport felelős beszámolóját:

2025. december 11-én, csütörtökön indult a kis csapat, 4 fővel, az ünnepi küldetésre. Nem kisebb feladat várt rájuk, mint az, hogy segítsenek a Mikulásnak minél több csomagot bepakolni a szánkójába. Ehhez egy időutazással egybekötött galaxisváltást kellett végre hajtaniuk, hiszen az Egészség-galaxisból átugrottak a Mikulás-galaxisba. Az időutazásra azért volt szükség, mert találkozásukkor már elmúlt Mikulás napja, pedig ennek az küldetésnek mindenképpen erről kellett szólnia. A landolás után mindenki felírta a nevét egy kis papírra, melyet ezután jó alaposan összehajtogattak és bedobták ezeket egy Mikulás sapkába. Ezután a sapka körbejárt és mindenki kihúzott belőle egy nevet. Tették ezt azért, hogy a küldetés során jobban figyeljenek az általunk kihúzott nevű csapattársunkra. Ezután kezdődött a csomagolás, melyben a Blockus játék elemei voltak a csomagok, az alaptábla pedig a Mikulás szánkója. Az űrkadétok egy része olyan komolyan vette a Mikulás manó szerepet, hogy még sapkát is húzott. A feladat sikeres végrehajtása mindenkit elégedettséggel töltött el. Csak kevés csomag maradt le a „szánkóról”. A küldetés végén mindenki kapott egy Mikulás csomagot (ezúton köszönjük az Esőmanó Egyesület szorgos manóinak), amit személyre szóló jó kívánságokkal adott át annak a társának, akinek a nevét kihúzta a sapkából. Természetesen ezúttal sem maradhatott el a nasizás, melyet a csomagok tartalmának megcsócsálásával dobtak fel a fiúk.

 

Letölthető fájlok

Név Méret

© szabika